Lány kutyának lánynevet!
Ha egy kiskutyát veszünk magunk mellé, akkor az egyik elsődleges dolog, amit meg kell tennünk az, hogy nevet választunk neki. A megfelelő névválasztás nagyon fontos, hiszen – akárcsak az emberek esetében – egy életre szól: ha az állat egyszer hozzászokik, akkor már nem lehet megváltoztatni.
Épp ezért fordítsunk kellő figyelmet arra, hogy a legjobb nevet válasszuk ki, és lehetőleg kerüljük el azt, hogy olyan névre „kereszteljük” négylábú kedvencünket, amelyet a későbbiekben megbánhatunk, mert esetenként cikinek érezzük az utcán kiabálni… Az egyik alapvető szempont névválasztáskor a kutya nemének a figyelembe vétele, hiszen a kutyanevek lánynak teljesen mások, mint a kan állatoknak! Egyszóval: fiú kutyának ne adjunk lány nevet, és fordítva, hiszen ezzel nevetség tárgya lesz, ezt pedig bizonyára nem szeretnénk.
Egy másik lényeges dolog, hogy lehetőleg ne válasszunk túl hosszú nevet, hiszen a kutyák mintegy két szótagnyi hangsort képesek megjegyezni. De ha valamilyen okból kifolyólag mégis egy hosszabb név mellett döntünk, akkor inkább ennek rövidített, becéző változatát használjuk. Lány kutyanevek esetében például, ha nagyon ragaszkodunk ahhoz, hogy Rebekkának nevezzük el a kedvencünket, akkor célszerű ennek becézett változatait, a Bekkát vagy a Rebit használni inkább.
Lány kutyának lánynevet!,
SZUZINAK HÍVD A KUTYÁD JÓ KÉRELEK AKKOR MUTASSAK VALAMIT >>>>>>>>>YXXX# NA JÓ ÍGY ELÉG IS VOLT AZ ILYENBŐL ;NACSÁSZTOK KÉRLEK 5000 LEGYEN IT
Köszi a nevet lehet hogy így fogják hívni az unokatesóm kutyáját!:-)
Szia!Mi ma vettünk egy kis havanese-t,és suzy lett a neve!Nagyon jó név!Köszi!
V
1hete vetünk egy házki kutyát és az lett. A never hogy pötön mer ugy megy le a lépcsön hogy lefele va n. A fe je
Helyesebben is írhatnál,mert nem tudom ki olvasni.Amúgy szia Szerina vagyok nekem egy yorksterrierem lesz,és Szuzi lesz a neve.Szia!
szar az oldal!nem is kutyaneveket tartalmaz lényegében!!
töfi az én kutyám neve.
nem találom a neveket csak iratokat találok????????????????????????????????
nekem most lessz hétvégén jorkim világos színű lessz
ujra én vagyok neve süti lessz köszi a jó nevet
jó jnó
léci rózsa bimbó legyen a neve léci
mi kaptunk e kutyulit és suzy a neve léc a ti kutyáitoknak is suzy legyen a neve szeretlek titeket léci -léci
ez fiú és foxi
Sziasztok! az én kutyám neve Luca és nagyon jo név szerintem mert lehet becéni lulu
vagy ilyesmi én nagyon szeretem a kis havanese-t
Az én kutyám neve Lüszi és Írszetter
Én szülinapomra kapok egy németjuhászt. szuka lessz. Több név is tetszik mint pl.:a bodza ,a málna. Légyszi segitsetek választani!
SZIASZTOK
SZIASZTOK .NEM TUDOM KIK VAGYTOK ?
Sziasztok, nekem van egy kutyam golden retriever es a neve Kira
Sziasztok, lesz meg egy kutyusom es nem tudom mi legyen a neve !!
(Szuka)
Sziasztok nekem holnap lesz egy kiskutyám és a Lora nevet gondoltam neki .őegy bolongese fekete fülű kiskutya és szuka…
szerintetek jó egy lány jeck russel teriernek olan név hogy lizi??????:)
A mi tacskónk bogyó,mert olyan kis rosszaság hogy az eredetileg neki szánt Baba nevet megváltoztattuk,nem illett volna rá:-)
mendy
nekem is van egy husky kutyám és olyan rossz aság
junior
AZ ÉN KEDVES SZÉP KISKUTYÁMNAK AZA NEVE MÁLNA . ÉS SZERINTEM NAGYON ARANYOS SZUKA AZ AZ LÁNY KUTYUSNÉV. ÉS DRUKKOLOK NEKTEK HOGY HASZNÁT VEGYÉTEK A MONDATOMNAK LILKÓ A NEVEM
ki tud olyan jó kis lány kutya neveket,
igen
Mit szolnátok a lány kutya névre azt hogy Borcsa
Sziasztok én egy leány kutyanevet szeretnék?
Van egy kiskutyám és szeretném megkérdezni hogy a Mogyi névre mit szólnátok?
az én kis kutyámat rexi-nek hívják és nagyon cuki
)))
ujra én vagyok szuletett egy masik is ugy nevezem el mori